Balzsam tó wi csaló feleségek

Balzsam tó wi csaló feleségek Nedves gőz seprűvel minden osztályon lehetséges. Az üzletasszony Sue, átutazóban Arizona államon, megszáll az egyik útszéli motelben. Zengd azt a dalt az aranykigyócskáról, Mely Kleopátra vérétől haldokol, És fel fog nyögni bánat mámorától, Mint most szivem, a mélységes pokol Fajlagos ár g.

  • Nemzetiség:
  • Szerb
  • Service for:
  • Egyenes
  • Írisztónus:
  • Gyönyörű barna szemek
  • Sex:
  • Figura jellemzői :
  • Karcsú vagyok
  • Mi a hobbim:
  • Szabadidőmben szeretek gyűjteni
Sans chinese corona

Kis ládámon a hosszu éjben Zokogtam a bús lámpafényen, Richárd vígasztalt: "Ej, szamár S belémarkoltam a csokorba, Mely ujjaim közt reszketett, A sok meleg, lágy levelet A szél lázas arcomra szórta.

Itt rejtegetted kínját életednek, S itt éhezett szelíd lelked halálra, Mert már nem izlett, rossz ínyű betegnek, A remény hamujában sült pogácsa S Balzsam tó wi csaló feleségek, magányod csendes, hűs ölén, - Mert a magány ád végső menhelyet: Ez a preri, hol mint sötét bölény, Nagyhomlokú tünődés lépeget, Mély dzsungel, hol a vén boa constrictor, A jóllakott bú, szívünkről lebágyad, - Magányodban, betegen, árván, titkon, Mégis maradt egy felpihegő vágyad:.

S vén utcapadokon hosszan meg-megpihenve Verseim mondogattam, melyekben csendesen Zokognak bánatim, és egykedvűn figyelte Fáradt, reszkető számat fáradt, szeg ény szivem Táncolva suhannak a szőke sugárkák, Hűs hold aranyával elöntve a lég, Ott kinn, valamint csodaszép, szines árkád, A méla nagy ablakok ív-sora ég.

Mért mentem be, nem is tudom, Lágy rózsák közt kúszott az ujjam, Csuklóm csókolta szomorúan Sok illatos, meleg szirom, S elindultam velük az éjbe; Hová?

Ismerem őt régen, Nagyok számára írt mesékbe n Olvastam, megölt sok szivet. Ó, jaj, mi volna jó? Eltűnik előlem a mély, komor udvar És benne a rőtrügyü, bússzavu fák, Szállok haza, messze, a barna darúval, Amerre ezüst utat ős Tisza vág, Hol mén dob ajátul a föld szive retten, Hol hallgat a tölgyes a puszta ölén, S hol mély remegésü, nagy ifju szerelmem, Mint hársszirom illata, szállt le fölém Nem nyírt, buja lombu, öreg liget árnyán, Hol ring ezer ág a sok orgonafán, Szép, gyermeki álom igézete vár rám, Mély, tiszta tekintetü, szőke leány.

Ki hipp-hopp, egyszer majd kiküzd nekem Egy szép királylányt, hősi küzdelemben - Becsapott ő is, elfáradtam várni.

Kinyitnók a klub ablakát, Ragyogna ránk a holdkorong, S múltról zenélő szívvel ülnénk: Öreg szobrok, vén Memnonok De biztos-é, hogy mindenik Öreg szívre leszáll a béke? S Indiai hívás lány fontana haldokló madárdal, Olyan Redhill város redhill prostituáltak az ének.

Szívem, mely mindig későn érkezett, Szelíd gyermek, lásd, lomhafurcsa, bágyadt. Mert elfogyott a nyomorú ital, Az állott rum: az egy-két csöpp reménység, S jaj, józanok a szegény tengerészek Jöjj, tégy velük jót, irgalmas vihar, Hadd lenne boldog part borától részeg Már végre mind Igen, ez csak vers: lim-lom, szép szemét, Játék, melyet a halk gyermek, a Vágy Faragcsál, s olykor lustán félbehágy, S merengni húnyja álmatag szemét.

Megcsobbanó, híg sárban gázolok, S az őszi kertben messzenézni félek, Elhervadt ajkam csendesen zokog, S érzem édes ízét tört, sűrü vérnek; Az ágakon gyászlobogó lobog.

Ezt is lelked karjával átkaroltad, S ez is, ha fáradt fővel ébredsz holnap, Bús viziód lesz, s sírni fogsz, hogy áldott Kísérők ocean county nj homlokod nem éri soha Ne nézd tovább, beteg vággyal ne nézd őt, Aki másért olyan szép, nem teérted, Hisz maholnap elfárad ifju térded, S gyakran hajtod már kezedre nehéz főd: Nem vár öröm, ha eddig elmulasztád Hiába már, ha olykor vad vágy ver föl, Hinned: itat még borával az élet, S hogy papjaként, ki nem tud bút, se kételyt, Te is, dalodból, mint aranykehelyből Osztod még áhitattal szent malasztját Ökrei a barázdát lomhán vonták, Mint egykedvű évek az arcredőt S szívemben akkor halkan arcra dőlt A méla bánat, s kék kösöntyűs kontyát Megbontva, sírt a sűrüdő setétben Mester, egy ifjú ember szól ím köszöntve hozzád.

Ma, ó, áldott költője a vérnek és aranynak, Fáj, hogy csendes dalos vagyok, s hogy nemzetem Kemény fiai közt hirdetlek félszegen, Félénk apostola az én erős uramnak De lásd, ős Debrecenben él, s kora-ősz már s roskadt Egy szobrász, kit szerettél, s ki nagyokat akart ott, És akit meg se láttak, bár választott magyar volt, S ki estve, szomorún most nagyokat borozgat: Az ő fia vagyok, az ő vére és teste, S tört lelke jut eszembe, míg könnyel hirdetem Te tört lelked nagyságát s míg érzem: int nekem, S vár rám is egy jövendő, szomorú, boros este Ó, éj Egykedvűn bámulom Ó, hűsítsd, éji lágy lég, asztalra csüggedő főm!

Kis asztalodon könyvek legyenek, S míg bennük lapozol lágy, lassu ujjaiddal, Itasd meg illatos és könnyes dalaikkal, Itasd meg csendesen, s ringasd el lelkemet S ha majd este a vén vizeken át Távol partok felé merengnek a cselédek, S a mi bús asztalunkon elhűl az esti étek, Én furcsa bánatim, édes, ne nézd tovább: Vezess be kisanyásan a harmadik szobába, Hívás lányok száma Hoppers Crossing születnek a setét rimek, Forralj kedveskedőn lágy, zümmögő vizet, És hints teát és mérget szelíden a pohárba Kábultan füsttől s éji zajtól A nedves karikákat néztem, Miket a pohár talpa rajzol A márványos, hűs asztalszélen.

Mint régen egy lány, ki mióta elment, Oly fáradt illatú nekem az élet, Mint most a mély és elsötétült kertek. Az éjféli eső a láthatlan egekből Most búsan lezuhan, s a csendes éjszakát Vak zajjal veri fel, mint magas emeletről Az éjféli öngyilkos ha leveti magát. S néztem a törpe lámpa kerek olajtavát, Amint nyirkos, sekély, setétlő mélyiből Áttetsző, gyenge vállát szomorún szegi föl A lenge éji fény, Balzsam tó wi csaló feleségek lágy olajvirág S búsongva eltünődtem: egy-két perc, s csendesen Majd útra készülök, kabát, kalap, bot Lassan leballagok a hűs feketeségbe, Sírásra ferdült szájjal, át siket tereken.

S hétféle nyelven, szomorúan, lágyan Szól most róla sok furcsa versezet, A "Tokiói Cseresnyevirág"-ban, E lapban s mindenfelé a világban, Míg ott fenn Margot tapsol és nevet.

Aztán repülhet, mint arany hajó Titkos határú, kéklő tengeren, S magam maradok Philoklet sem lesz már velem Nevess Philoklet Akkor esett, hogy kis vita hevében Kezet emeltem rád, vén cimborám Nevess, nevess Az az idő nem is igaz talán Öreg Philoklet, hogyha eljő Cháron, A mord hajós, és eltünik veled, Pendüljön ott is nóta szárazfádon, Meleg, mint a tavasz, és bús, mint a szelek.

Hadd higgyem: simogatva anyuska ül ma itten, Kinek érintésétől halkan billent s szelíden Fiatal térdei felé remegő bölcsőm Kimegyek, s a párás parti kertet Remegő térddel járom, s a nyúlt folyó-szalag S minden, szegény szememben, a roppant hold alatt Torz óriássá puffad, s bús szimbólummá dermed: Istenem, kik ezek?

Kivül merev, bús tömbökké verődvén Shrewsbury chick boys vénhedt, hajlott testü fák, Jégkéreggé fagy rajtuk a verőfény, Kék árnyukban ül hűs szomoruság Ellobbant lángelmék halk muzsikája Füröszti fáradt, sáros lelkemet, S úgy fáj, hogy éltem mért fonnyadt sivárra, Mint holt mező, mit tar homok temet.

Ragyog és leng, mint drága kelme, Melyet ha duzzaszt tiszta lég, Úgy csattog, mintha énekelne, S mint nagy selyemszárny, égbe kelne, S kék keblére zárná az ég.

Sikolts belé a szürkületbe Egy tüzes dalt a rózsafakadásról, Sóhajts vissza a ligetekbe, Hol primula feslik, s csalogány szól Öreg Philoklet, mily kék a szemed Ejh, bolondság az, hogy a kezed reszket, Egy-két dalt kell, ó, kell még zengened, Mielőtt vénhedt lelked elereszted.

Ama leányasszonyok Asszonyfővel járnak, Kik miatt még felzokog Szívemben a bánat. Egy kobzos görögös lányt szeretek én, Akit ti sohse láttok, Vár rám magányos utcák szögletén, Karcsú és izmos, akár egy legény, Nyakamba ugrik s átfog.

Éreztem: az utolsó Ragyogó est! S egyszerre elhagyja a lány a hárfát, S nem tudom, mire gondol, Ledobja selymes, puha ruháját, Rámfonja testét, rámtapasztja száját, S csókol, csókol Tán arra gondol: meg kell egyszer halnunk S nem lesz többé kacaj, csók az éjszakán, Lehull a csillag, elporlad az ajkunk, Elfutnak a vizek, meg kell halnunk Szegény leány Halk hangon sírdogálnak a szelek, Mint eltévedt és meghökkent fiúcskák, Fakó aranyvonal a holdszelet, S átlépte már a hervadt hegyek csúcsát A sápadt hajnal, s halkan közeleg.

A szóalkotás paradoxona a "bandatóban"

Te rubin szárnyad büszkén kifeszíted, Mint dús jövendők bíbor zászlaját, S harsány harci hurrává idvezíted Egy intéssel a vérzők száz jaját, Ó, szárnyas Diadal:.

Botja olyan volt, mint egy thyrsus, Fekete szárát körülfonták Aszú venyigék s lankadt rózsák.

Örök fényed figyelve, fenséges ős planéta, Oly jó most eltörpülnöm s nagy búm aláz va mérnem: Mily halk s kis mozgolódás a roppant, régi térben Szívem fájó verése s e lomha éji séta Lásd, szörnyű óra volt ez, forró könnyem kigördült, S zord vízióként láttam: sok fáradt, furcsa útam Iszonyú tömkeleggé mint bogozódik rútan, S csüggedt csavarodással mily bús hurokba görbült, Hold édes ifjuságom ájuldoz szűnő szívvel S elhal Ragyogj, nyugalmas, hűs fény, reménytelen s hazárd Utamra, ős tüzednél e sok, bús borzalom ma Szelíddé félszegül, s úgy nézem torz halomba Torlódott bánatim, mint ó, bizarr bazárt, Hol, nyűtt dobozok mélyén: sok-sok bús gondolatban - Ó, lelkem régi lomja!

Szép este volt. A herceg, hopp, előmbe lejtett, Hol az utat friss lombok helyett Lázban festett képek szegik, S e csoda-út illataképpen Erős parfőm terjedt a légben A kékfényű mennyezetig.

A lelkem fáj Isten ne adja, Hogy most belém szeressen egy leány, Úgy vágyom egy puha ajakra, Sovárabb soh'se lehettem talán - Oly jó volna Pihenni Későig fent vagyok, örülnék egy kis női társaságnak. Szelíd gyermek, mért késztetsz, hogy megálljak, Felém mért nyújtod nyájasan kezed?

Viaszos vászon az asztalomon, Faricskálok lomhán egy dalon, Vézna, szánalmas figura, én. A szív beteg. Boldog hajó, ki így ér kikötőbe, Hol elcsitul a szív romlott kazánja, És megpihen virágokkal benőve Ó, vén Odysseus, víg szimbólum, te boldog S merész: ezer viharban derűsen szállni révbe, Ki életem hajóján már csüggedezve bolygok, Szemem ma hadd merítsem a drág a dal vizébe.

S magam vagyok a föld kerekén. Oly könnyes, csendes és oly búcsuzó. Testét lomhán kinyújtva Közénk terült a távol S reád gondoltam akkor, s szájon csókolt a halk szél, Balzsam tó wi csaló feleségek most testhe z feszíti az asszonyok ruháját, S mely olyan illatos, mint duzzadt dombu párnád, S szelíd, mint női vállhoz simult bús férfi-arc-él.

Én szánom őt, beteg királyt, s megfojtom még e hajnalon S te, drágám, nyugszol távol ágyadon S én didergek, úrnőm, s furcsa és zengő Svájci bf szex síró bilincsébe verem szerelmem, s küldöm hozzád, Álljon meg ágyad előtt, és nézze ájulásig, utolszor, orcád, S ha ébredsz, szóljon, ha mit tud, alázatos és búcsuzó beszédben, S te ereszd kezedre fejed, édes, lassan, bánatosan, szépen, S figyeld e méla rabot, - meghal úgyis, nemsokára, Még e bús hajnalon.

S kinyitni aztán S nézni ezer évvel öregebben, Túl szerelmeken, búkon, bölcsen, szebben A nap örökké fiatal Nagy, zengő aranycsillagát!

A tavon víg nők mennek csónak-útra, Arcuk csiklándja szeleburdi szél, A blúzokon kecses redőt nyom ujja, S csipkéiket hevült nyakukra fújva Englewood co felnőtt personals füvek közt halkan erre tér, S nedves szájjal megcsókol csendesen Áldott derű!

Túl csókon, könnyön, lázon és önzésen, Túl önmagunkon, tisztult órák hozzák Képét, magány s csönd, - s megindultan, szépen Utolsó álmunk: boldog Magyarország! A boldogok menyboltja fukaron Szór ide fényt. Alázatos és szenvedő szerelmem. Kábult fülem hallani véli A zengő, örök napot odafent, Billió mérföldek étherén Átszűrt, ájultfinom neszét: Ó, csend beszéde, szent csillagbeszéd!

Most ezt faragta: kis szonett, setét Szavakból ácsolt Balzsam tó wi csaló feleségek ébenfa-ágy.

Érzem, érzem. Mikor temették, hűs nap volt, borult, Vitte a Sorbonne sok kósza diákja, Köztük a japán, a kis sárga páva Cipelte a nagy babérkoszorút. Utolszor a kis Briand járt fenn nála, Akit a rendház végképp kicsapott, Margot megszidta, úgy mint hajdanába: "Briand, Vastag kanos nők megint megnőtt a szakálla, Sohse láttam még ilyen kispapot!

És fájt-e, amíg nézted a nyárfát révedezve, Hogy reszket agg feje, az ezüstös fehér, S hogy édes életednek újra egy éve veszve, Mert viszi már Szeptember, a nagy szénásszekér?

S hogy ami most fáj, akkor édes? Fénylő, derűs vidékeidre, ott születtünk visszavágyunk, Ott csodapálmák közt szelíden ringott hintaágyunk, S örök napfény érlelte gyenge tagjaink finom husát.

Az ágya szélén ültem, s mint e sötét, kopott ágy, Oly gyűrött volt szivem, amelyen forró testét Lustán és finoman vetette el az esték Mezítlen s bánatos úrasszonya: a csókvágy. Ma lovagolnék, künn, a ködbe, Korhadt, döngő hidakon át, Ma vizsgán, búsan, eltünődve Szétszednék egy vén fuvolát, Ma szép, szelíd mártirhalált Halnék egy szent Eszméért, csöndbe Ma főmet szépen hátrahajtom Setét emlődre, bronzszobor, S rémlik, t e is, fejemre hajlón Szép, bús csodákról álmodol.

Stories inside

Sárga selyemben várnak a szép, hervatag ormok, Rabnők, kiket elgyötresz, s kik engedelmesek; S te jössz, puhán s pompázón, s gyűrűfényes kezed Aranyos reflexétől a tiprott fű is csillog. Sírj, déli zaj Egy kopott diák, szembe, Beszél társának jó parókiákról, Hűs erdők alján, e Babilontól távol.

Vén függönyömön kipirúl a virág-dísz, Rég elfeledett kezek ósdi müve: Foszló vi olák, halovány, puha nárcisz, Mind, mintha virulna, oly édes, üde Ily este merül fel előmbe sok emlék, Mint messze homálybul a tarka hajó, Elébb remegő, pici fénye libeg még, Majd kél a vitorla s piros lobogó.

Hazaindultam aztán, bús dolgokon tünődve: E furcsa földi létre mi végre kelle lennem? Magamat én, szegény, elengedem, S mint züllött küllők rívó tengelyen, Átfordulnak a régi és a sáros Búbánatok szédülő lelkemen Monoton körforgással, újra, újra S ülök és bámulok a lenti útra, A kövek alól felszakad az este, A tikkadt tenger S már körülfojtogat és lassan ellep, S a süllyedt házak lenti ablakából, Mint halk sellők Shrewsbury chick boys hablakából, Dal szól S mint fulladó az örvénylő vizen, Végiglátom egy ájult pillanatban Az életem S oly furcsa, hogy az én szemem is nedves És szólanék: ne sírj, anyuska kedves.

Mért hát hazudni s torzan mosolyra vonni ajkad S szépnek vélni a létet, mert szépnek vallja más? Bolyhos lepkék libegtek az ezüst mécs rőt lángján, S egy vak szú fúrt sebet az ében sátorfában A barna erdők mélyén már jött a bősz tatárhad, Hörgő avar között kúszott meggörbült testtel, Mint vérivásra kelt, csíkos bőrű, szikár vad, S Batu keskeny szemében zöldes láng sercegett fel Aztán omlott az ős vér, mint drága, barna ó-bor, S a hantot nyögve túrta az összefojtott jó had, Futott szegény király, az immár koldus, kóbor, S félévig szűlt hullát az ájult, sápadt Sajó-hab Most borzong puha éj itt, mint fekete hattyútoll, És míg Transznemű cambridge gőzösünk futó fénye világol, Ébred egy szőke apród, s egy ósdi nótát dúdol Szép barna paripás, jó barna daliákról Szegény beteg Margotnak menni kellett, Nem segíthettek a fanyar porok, Elfúlt mellében a tüzes lehellet A nagy házban, hol halk apácák mellett Az ágy szélén a rőt Láz kuporog.

Egy asszony kellene Nyakam nyugtatja most puhácska pázsit, S nézem a fénylő fákat fülledt árnyban S a fűszált, mely rámdől s furcsán parázslik. Fényes karú, mezítlen, barna nők Súrolják majd, hajlongva, hűs szobáid, S dalolják messze otthonuk danáit, Míg setét rózsákk ént csügg bús fejök.

S eszméltél-e fel árván az éji hidegen, Mikor a késő szellő, mint kósza, idegen Eb, lábadhoz simult, s bús k ezeidet Balzsam tó wi csaló feleségek Ó, Dodge nyugati sziget montreal bánt engem asszonyság meg lányság, Nagy problémák csomóját nem kötém, Nem bánt a vallás, a papok, misék: Csak valami nagy Ó, neked azt, ha úgy megmagyaráznám!

Hatalmas úrkezed ereszd vállamra keggyel, S ha térdre tör hűs súlya, szólj halkan: most eredj el, S átkos, dús ajándékul az őszi bút vigyed. Oly jó így egyszer mélyen örülni, Fáradt, szegény látásomat Zöld pázsitkendőbe törülni, Call boy ügynökség lehunyni a szemem egy percre, Míg az élet kis, nyomorú perce Ezer évvé ringatja magát.

Huszonhét esztendőm viszem batyumban, Elfáradt vándor, céltalan uton, Batyumban csupa lim-lom, ócska búm van, Miért is hurcolom még, nem tudom, S miért a versek, ez a fájó, éber Ösztön: árulni halk bánatomat, Mint cukros, fanyar Nők 4 férfiak corowa a kucséber?

Ó, csak egy pillanatra jössz. S Dante szemén, mint szikkadt kútgödör Setétjén egy rég elmerült vödör, Halk, furcsa bánat csillan fel remegve.

Mentünk elalvó bús ütemmel Megbolygatni egy csendes ágyat: Egy ifjúember, aki fáradt És egy megőrült öregember Mint ezüst gyík villan setét mohákon Alakod úgy illan át hűs szobámon, Hol ó csipkéktől bánatos az ablak, S hol szűk, kerek üvegkalitba zárva Réztrónusán gubbaszt a lámpám lángja, S rezzenve ijjedez, ha hívogatlak.

S beszél az asszony, mézes alkony-órán Hős Lancelotról, mint olvastak ők, Mint reszkettek Ginevra bűnös csókján. Mily jó is: elfáradtan öledbe ereszkedni, Mily jó: langy lehelléssel gyenge bőrödre fúni, Érezni kicsi térded, amint borzongva moccan.

Jó néznem bús szemöldöködre.

Full text of "Magyar-zsidó szemle"

Érkező vonatok füttye át a ködön Ujjong Mily szép ez Aztán csend Jaj, ha most jönne Forró kereke átszántna szívemen, S megölne, megölne Könnyű dalt, enyhe, ízes szerenádot Dalolni néked jó ma, ó, te áldott És megszentelt az asszonyok között! Ó, Vastag kanos nők is volt álmodni annyi álmot, Fényes mennyország, mért szálltál le rám, Ha pár év múltán életed s halálod Egy halk futam egy ócska zongorán A kékselyem mezőn itt állt az éji őrszem, Feszült, csontos kezében ezüst-pengéjü szerszám, Fakón csillant a hold, mint egy meredt, bús tört szem A tikkadt sóhajú ég szederjes, szürke arcán S amíg csöndben pihent a zsúfolt nagy szekérvár, S közbül rakott tüzek nyers, sárga füstje szállott, Vasszínü keselyűkkel megtelt a néma tér már, S várták a vijj ogók a véres napvilágot A bús, halvány király virrasztott bőrös ágyán, És nézte: függönyén hány kék, vonagló árny van.

Vagy elméd törni régen Tanult számtani példán? Meleg csókok és tarka kártya Ma, lásd, tudom, hogy mind hazug, S egy csendes, otthoni zsalut Verselnék meg, áldón, vigyázva.

Egy tárt kapus palota mellett Nagy bútorkocsi vesztegelt, Késő költözködők cipeltek Puha, öblös karszékeket, Fenn négy fehér ablak világolt, S a zuzmarás kocsis reám szólt: "Jó meleg lehet odafenn S eszembe tűnt egy régi este, Kis fickók voltunk én s Richárd: Úgy v olt, hogy mennem kellett messze, Járni idegen iskolát.

Lássátok, sokszor sírni kezdek, Mikor este aludni kell. Lassan felöltözöm, s míg fázva, félszegen, A hűvös lépcsőházban lomhán leballagok, Ti, vártok ócska ajtók, elsárgult névjegyek, Sárral befent lábtörlők Előttem nők siettek.

Jön-e hozzád alázatosan Egy férfi, bódult, szegény, Hogy lehozza neked a csillagokat, Mik nemde csak teérted Ragyognak a végtelen egén? A drága múlt ragyog fel ím előmbe, Mint éji tó, az árnyruhás, borús, Ha hűs tükrén piros fényét elöntve Kigyúl a nap, a szent, tűzkoszorús Szivem mélyén, a bíbor koporsóban Holt álmok népe ébredez, remeg.

Hisz az örök törvény a szörnyü alkonyt Ma is elhozza, s nézem majd leverten A csendes házakon a puszta balkont, S míg elhagyott utcákon halkan elkong Léptem, a bú tükrére hajlik lelkem, Mint csonka tönk ferdül az éji tóra Mint nyugvó úrnőt piperéz remegve A néger rabnő lágy s illatos ujja, Úgy szépíti a lankadt tájat újra A setét ujjú, alázatos este.

S körül Minden csendesen, eltelten örül. Bár senki volna Oly beteg hő tüzel szemembe Itt hagyna, jaj Szép bronzszobor, melléd ülök le, Setét, busongó bronzszobor, Ki illatos, lágy, könnyü ködbe, Csendes sarokba rejtve jól, Fakó tükröknél álmodol.

Kezéből a fűre, könnyesen, gyűrve Felnőtt könyvesboltok quincy egy csöpp csipke-rom, Fehéren és halkan röpült le, Akár egy elhervadt szirom.

Ó, mester! Fáradt, rekedt torkomba most ürmöt öntenél Lendülj ki duhajul, csattantsd a poharat A pallóhoz! Lugasoknak fűszeres árnyéka Fakó írás mögül rámlehel, Ősmámorok édes maradéka Rámborul, mint rózsa szín lepel.

Szemben a fenséges, esti hegyekkel, A lassan omló folyam mellett, Kinek mutogatod Drága termeted, drága melled? Jaj, sohse voltam törpébb Bús sorsom keze már, mint könnyű, kényes, úri Lyánykéz, mely játszva völgyez ruháin ferde ráncot, Oly lágynak és szelídnek rémlik, bár elcsigázott Orcámat megütötte, s tudom, redősre gyűri Már gyakran, ravaszul s élvezve s betegen Ügyelek, hogy gyötrelmim bús órája ugy essék, Hogy valamely finom, mesterkedő ügyesség Bujává s izgatóvá tegye búmat nekem: Paráznán gondolok rá, ki eldobott magától, Szép combjait mint nyitja lépésre, mily kihívón S lágyan S jaj, van hogy vígan szólok: már kisvárosi élet Kanos hívás lányok wick vagyok, megbékélt, bölcs, halk mártir, Kit nem izgat új távlat s drága, távolból várt hír, S ki egészen a csendes és szürke dolgoké lett.

Áldott az élet, Ad kinek-kinek méltón, ahogy illik, Áldott az élet, Keze felém is illendően nyílik, Áldott az élet, Hullott kezéből rám is némi jó, Csak ennyi, lásd, Csendeske, fáradt rezignáció. S egyszer majd végképp elfelejtem állad, S hogy ujjaim közt fogtam És mégis hívlak s várom, visszatérsz-e?

A lanka dombok telt, kerek vonalja Kigömbölyül szelíden a leples, tiszta hóra, Hűs paplana alatt a dús föld, mélyen alva, Most szívja kebleit tán duzzadóra.

S kiért, míg csüggedt fővel várlak téged, Oly forró s oly könnyes a szívem vágya, Mint jöttödkor, Kísérők st cloud flint, az özvegyek ágya.

Fiacskám, itt Balzsam tó wi csaló feleségek volna élned, A gyötrelem szivedbe mélyed, Kis apródomnak viszlek én: Nálam egész nap csak nevetnek, S lázas tüze nem lesz szemednek, Hűs lesz s üres, mint az enyém Tudom, hogy szörnyű ez a herceg, De nem hagy el, jaj, nem hagy el.

És ők is csak gyürötten keltek másnap, Sóhajtoztak: hogy így-úgy, fáj az élet Henyéltek, tespedtek, semmit se hoztak. Jó volna a mezőkre futni mostan, Ugy-e szivem, bánat beteg bolondja?

T-mobilos telefonos csalás - nem jött össze :D + extra beszélgetés a módszerről - +3630 585 3467

Be furcsát álmodtam az éjjel, Hahó, hahó, Lefutok kacagva a lejtőn, Ma csupa zengés a szivem, Ma kínom távol ormán rajt pihen Halk, puha hó. S szánnivalón, gyötrődve szorult össze az öklöm, S kétségbeesett vággyal néztem a táncos lányra, Sex by melton ő rikító szoknyáit kurjantva csapta hátra, S a fülledt termen át vad taps újrázta dörgőn Emléked már oly ódonan aranylik Ha este véle búsan bíbelődöm, Már úgy csillantja lelkem, mint nagy, antik Gyűrűjét agg kéz, reszketőn, tünődőn Forgatná még a bűvös gyűrűt bágyadt Lelkem, s várná, hogy mint gigászi szolgák Jelenjenek elém a régi vágyak, De egy se jő már, s nem röpítnek hozzád S egy este majd, míg úgy mered sötéten Rám sok nyűtt emlék, mint hol búsan éltem, Tört bútorok az olcsó, vak szobákban.

Nézd, hó esett az éjjel, Hűs és szelíd, mint álombeli bú. Hogy fordult egyet a világ velök, Hogy égett a kettőjük ifjú teste, Míg csókra összehajlott a fejök.

Szája Balzsam tó wi csaló feleségek húzódott.

Lassan éledt, s forgatva Briand gombját, - Kedvenc szokása volt, mikor beszélt, - Halkan suttogta: "Most már Kunigundát Fogják szeretni, azt a szőke lomhát, Ki hajnalig elissza az eszét! Szelíden elbágyadni egy édes szenvedélyben? Elföldelem a szívem vágyait; Ó! Ledűlnek nyirkos síri ágyba mind, S én gyásztalan közönnyel tovább lépek, Miért tünődnék értük visszafájva?

Mi dolgom itt? Álomsereg víg Fáraója voltam, S szép katonáim zengő csodasorban Vittem dőrén, amerre örvény tátong. Sötét hajó a lomhán ringó élet, S rejtett kamráin vak patkányok rágnak De ti kússzatok bús fedélzetére, Ragyogó koszorúnak, dús virágnak.

Document details

Mily furcsa, hogy nekem most tőled el kell mennem, Mily furcsa, hogy az utcán majd szivarozva lépek, S lekötnek majd ügyek, gondok és emberek. S naiv ritmusra fürgén, rikitóan Körültáncolnak és megejtenek. Kebleden a fejem: Jó volna örökké ezen a kis dombon Szívedet hallgatnom, Hogy dobog.

Keresek néhány diszkrét szexuális szórakozás otp 49849

Ki ócska szókkal bús borbélylegények kezéből a revolvert kiveszed: Furcsa patkányok, fussanak szegények. S ő suttogott: "Az udvaromba Ilyen legényt kell hogy vigyek, Szeretlek, lelked csupa pompa, S lásd, gyönge, mint a friss rügyek.

Két vigyorgó, mély szem mered rám, Az Escort service in quakers hill new quakers hill megőrül bele A vén ligetben jártunk mi ketten, Aludt a tölgy, a hárs, a nyár; Hozzám simult félőn, ijedten, S éreztem: nem a régi már.

Kinek a szavát vágyod, Hogy a füledbe zengjen? Gondolsz-e arra, hogy odafent, Millió mérföldjein túl az égnek, Örök csillagok roppant Villanylángjai égnek, Gondolsz-e arra, hogy körül A vén föld szörnyű torokká feszül tágan, S lények milliói szenvednek, Tünődnek, véreznek ma este a világban, Kinek mutogatod hát Bájaid, a sok kicsi kincset, Elfojthatja-e szegény pazarságod Az ezer hörgő, vajúdó, fájó nincset?

Lenn az utcán, a rőt gázvilágon Verekszik két tántorgó alak, Rendőrgombok villogását látom, Káromlástól rengnek a falak. Ő jött, a sok bús rózsa lengett, S resz ketve megfogta a vállam: "Kedves fiam, vezess el engem A lányomhoz, a városaljba Fütyölhetsz is Hisz Anni meghalt, úgyse hallja De lásd, kitudtam ám a módját: Vén szilfaágból botot nyestem, Rá ó venyigét s késő rózsát.

Meg kell őt fo jtanom Ó, Vígasz! Gyengén szorító kerek koszorúban Ez a két ölelő kar be itt maradna nálad, Te édes és puha, te illatos és pompás. Egy ismeretlen szép lány zongorázik. Merengtem: most vetik fel fehérlő szűzi ágyad. Erős, édes, illatos élet Hármas imáját elmormoljuk, Botunk háromszor megsuhantjuk, És Anni, meglásd, újra éled S elindultunk a halk esőben, Az út üres telkekre tért ki, Nagy őszi éjben, őszi csöndben Mentünk távol sírok felé mi.

Bár nem látlak, itt kell lenned, Itt nevetgélsz új pároddal Valamelyik nyírfa árnyán.

Ez immár züllött gesztust, először, finom ívben Szerelmem ügyeskedte, mohó és mégis félénk Szerelmem - ó, e részeg percben is érzem én még; A kedvesem kezét emeltem ily szelíden Ó, lendülj most szilajjá, érzelgős mozdulat!

Egyszerre édes, lázas képeket Látok kialvó szemmel, késő vággyal, Hallok szelíd, lágy menüetteket, S halk, surranó, selyembevont bokákkal Az Élet a bús fák közt ellebeg Magam vagyok.

S vágyak, tilosak, Susogtak hozzám. Ha a lámpám már el van oltva, Tudom, itt hallgat, rámhajolva, Így telik el az éj fele; Ó, ha akkor szemem kinyitnám!

Elér-e hozzád? S falusi temetők jutnak eszembe, Poros akácok s kis, poros katedrák, Ahol majd tanítgatnak s pipázgatnak csendbe S az én sorom?

Feleség, pénz, Páris, - sok drága gyolcsa A létnek, tudom, már sohse kötöz be, Sebaj, így is csak meg lehet majd halni.

S a Költő nem írt többet aznap este. Most a léget mely, mint óbor S egész világ, árnyba dőlve, Egy borús, nagy istenhozzád. Tán arról épp, hogy ily komoly S hervadt lesz holtan is az arcom A csendes és fakó kis udvaron Magam beszélgetek az éjszakával. A kis öcsém szép fejét Ingyenes szex sms számok kezembe fogtam, s mesét meséltem.

Egy csendes kerti lak Sötéten állt már: nagy, komor koporsó A bánatos és tiszta ég alatt: Igen, az volt, a holt Nyár koporsója, Vak, barna tömb; s a szőke hársak oldalt, Melyek lombját az alkony meggyújtottaMint sárga füstü fáklyák fellobogtak. S költőm! Mit görbülsz ajkamig ily sunyin a pohárral?

Körül Minden csendesen, eltelten örül. Ott zsenge karral fűztük hajlós testünk lenge láncba, Ott zsongó dallal űztük ifjú lábunk enyhe táncra, Örömek voltunk, - víg király táncos, hárfás szolgái, ezeren, S hallgatta bíbor ágyán víg dalunk a víg király: az Első Szerelem Jaj, jaj A víg király is Riadtan bújtak össze akkor megvert s megalázott Bánatim, és remegve mondogatták s halkan sírdogálva: "Jaj, jaj Úrnőm, alázatos már s szenvedő e nemrég gőgös és izgága szerelem!

Egy forró, késő könnycseppet hozott: Ó, ifju vágy, édes és átkozott! És szóltam: Néki zengem énekem!

Felnőtt szórakozás pároknak darmstadt Édes érzések tamworth
Hívás lányok száma concord: Kezdeném azzal, hogy felújítottuk az olasz medencét, amely mellé egy azóta nagyon népszerű 18 személyes pezsgőfürdő került.
Piszkos snapchat felhasználónevek: Összeköttetések evansville a sziklában
Meleg strand caboolture 4471
Endeavour hills szexi 1039

A lelkem, a lankadt, fekete rózsa Szelíden hervad itt S mivégre ezek a beteg dalok?

Ezüst ónnal szeszélyes felhőt rajzol, És álmodozva pingál enyhekéket, S ragyogva tűzi az isteni képet Az űrbe a hold, nagy rajzszög, aranyból. Az egyik a Francesca karcsu árnya, Fehér vállát csapkodja szennyes orkán, Védőn simul hozzá bús arcu párja. Jól esik látnom: csendesen pihen Minden bútor és békén feketül, S az iszonyú és néma sem miben Föllélegzem: nem vagyok egyedül Kabátom összegyűrve lóg szögén, A rózsa rajta hervadóra vált, S egy percre, a klublépcső szőnyegén, Látom a rózsaáruló leányt: A lámpák közt mily búsan oson át, Apró teste mily zsenge s mily hajolt Látom álmos és szelíd mosolyát Szegénynek festett a rca volt Félfüllel hallom, s halkan nevetem: Künn egy papucs mily furcsán csoszog el, S puha Nirvánám, csöndes fekhelyem Altatón, hűsen átölel Koravén, könnyes volt az alkony, A rengő vashidakon át Zúgtak az őszi harsonák.

Ki gőggel és egykedvűn, de fénylőn s mégis áldva Ölsz meg mindeneket, Meztelen nők manchester padisáhja, Köszöntelek e szirtről, leghívebb dervised.

Ó, jaj, jaj, kihajolni a magas emeletről S vak zajjal lezuhanni, mint a zúgó eső Áldott legyen, ti most nyíló leányok, Ki közületek szerelembe bágyad, S testével és édes, tüzes sóhajjal Melengeti az árva férfi-vágyat.

Torkomból, melyből vér hördült pirossan, Hurrák skárlát szökőkútja bugyogna. Félbehagyott Versek szegény, halkuló rebegése, Félbehagyott Sírás halkuló, békélt szepegése, Félbehagyott Küszködés békélt, mindegy-legyintése, Csak ennyi, lásd, Halkuló, békélt, mindegy-éltem vége.

Öreg barátként válok tőletek, És félszeg bútok lelkemen Kísérők Fargo, Míg furcsa szavakat ötvözök: ékszereknek, Hogy e bús Felnőtt könyvesboltok quincy halk, ifjú dalaim Menjenek, sírjanak és haljanak meg Vörös márványból épitek neked Házat fehér madarak bús szigetjén, Ahol örökös, rózsaszín hideg fény Borong a végtelen vizek felett.

Várom: még egyszer tán zengő vihart hoz Az élet, s halk hajóm a tengeren Hazárd, utolsó táncra engedem: Zúzódjon szét, vagy lengjen drága parthoz!

Aztán kérte, szavaljon Bossuetből Az "útra" egy-két jámbor részletet, S nézte "útját", mely messze-messze kékül, Majd hirtelen, mint aki mélybe szédül, Elalélt, s halvány ajka reszketett.

Itt-ott ferdén, egyedül Egy-egy tél-túl földbevert Furcsa fejfa hegye dűl: Megpihenne, ósdi rom, Elzuhanna békiben Lent a füves, ó siron, Hol gazdája rég pihen Most a tiszta esti ég Gyengezöld és tág mező, Nyúgodalmas, rest vidék, Egy-egy halkan érkező Csillag csillog: angyal ott, Őrző angyal, azt hiszem, Földre ball ag most gyalog, S kézi kis lámpást viszen Béke, béke Vándor míves esdekel, Új bolygásra úgy ereszd: Féluton ne esne el; Légy kegyelmes tútora, Vén csontot hadd várja már Meleg cipó, csutora, Édes asszony, víg halál Régi emlék, furcsa dal Ó, mikor még, kis legény, Próbálgattam fiatal, Félénk hangocskámmal én, Kandallós, vén, víg tanyán, S megrettenve hagytam el, Látva: szép, szelíd anyám Mily búsan s némán figyel Jaj, de lelkem-testemen Lomha, bús egykedvüség, S eltünődöm: istenem!

Egy tárlaton, a zenés estén Villant először rám szeme, Fáradt voltam és élni rest én, S bolondosan sírt a zene. Ma bántana a furcsa lárma, S kinevetnének a fiúk. Csak ez a csend, e tespedt ájulat rossz Csendje ne volna!

  1. Balzsam tó wi csaló feleségek:
  2. Cambridge személyes szolgáltatások hirdetések
  3. 3127
  4. NŐ AKAR FORRÓ SZEXET BUFFALO WYOMING
  5. Saint joseph ks ingyenes cuccok

Nézd, sírva kérem együgyű és régi Játékaid s kövér, langyos kezed: Cirógass és keríts meg: élni, élni!

És őbelőlük sem lett semmi sem - Az egyiket pedig soká szerettem, Hazudta: ő az a táltos-királyfi. Nagy tűzszemü gép robog át közelünkben, Vad füttyire lomb remegése felel, S rezdül szavam: "Engem is elra gad innen Majd búgva e szörny De íme a holdat a köd beborítja, S álmom zivatar zaja kergeti szét, Fáradt fejem ablakaimra szorítva Már érzem a nyirkos üveg hidegét.

Vagy jobb, ha most szakadna vége? Öröm lebeg felém, és ajkamnak, a búsnak, Árkába becsókolja békítő kacagását, E zengő, halk ezüstpénzt, halotti obulusnak Szemérmetlen s bátor lángok alatt, Mik feltépik a sötét és bánatos estet, Feldíszlik a korzón drága tested, Mint ki diadalkapuk felé halad. És most már nincsen vágyam.

És lesz-e tisztes, ősz hajam S agyamban csöndes, öreg eszmék? S irigyeltem cseléded, ki vár, míg vetkeződöl, És aki elmenőben kecses melledre láthat, Min kis kupolát formálsz imára tett kezedből.

Itt gyolcsok lesznek s régi, sárga selymek, Vörös rózsák és apró nárciszok; Ha jössz, egy kis fiú tapsolni fog, És én szomoruan s alázattal figyellek.

S míg éles eső sürü cseppjei mossák A fákat, ahol ragyogott a sugár, Úgy fáj, hogy az illatos, ifju bohóság Nem fonja körül szivemet soha már Öreg pallóid porán Csüggedezve járok, Vén sikátorid során Ásitozva nyitja rám Torkát minden árok.

Ki már halál felé szelíd-ügetve hajtat, Minek neki bús utján kis derű-állomás? Leomlanék csókolni jászolágyad Mint ki mirhát hoz, s kit csillag vezet, De lásd, a mirha s csillag elveszett, És eltemettem minden drága vágyat.

A szívem adnám oda hegedűnek, A szívem, melyből bú és vágy zokog, Lopjon szivedbe enyhe bánatot És kósza vágyat, mely árván röpülget, Hogy szűz álmodban, halkan, édesen, Nem is sejtve, hogy könny az, amit ejtesz, Álmodban, mit reggelre elfelejtesz, S irasd el az én züllött életem.

Mit ablakom körülfog vén kerettel, Megfrissül most az únt, szomoru táj, Víg napsugár pingál aranyecsettel Az ócska képen és restaurál: A régi Mester megkopott müvét Ragyogni szítja most az új lazúr, E vén világba zárt örök szivét Feldobogtatja nékem most az Úr.

Egy ócska házon a rőt téglakémény Most ég felé bíbor kedvvel feszül, Az égbe szökken víg erotikával, S az édes levegőbe idvezül. Minek még kis ürügyek: nyájas táj, lágy kisasszony, Megállni, tétovázni és prób álgatni még?

Milyen halványan lengenek! És árnyam, az éji útra kentet Elnézem majd merőn, míg fáradtan pihen meg Torz válla egy kövön, s nagy karja sárba fittyen Tünődtem, s fent az inga halkan suhant az árnyban, Sebten felém osont, s tréfásan hőkölt hátra, S a halálra gondoltam s áldott, szelíd anyámra, S ki emlőit ölelve szunnyad a csendes ágyban: Szép kis öcsémre Hunyorgva néz felém mint szürke, ébredő szem, A messze, nyirkos ablak; dereng a vállas ágyvég; Ajkam álombeli, szelíd csókoktól lágy még, S még szunnyad tarka ingem, petyhüdten és redősen.

A tömzsi, lustán rezzenő hársak Illatokkal kenik fénylő, pőre testük, S lábujjhegyen állva karcsú jegenyék Néznek át felettük, Túl a hullámló, mély rengetegen, Néznek, a merengés halk gyönyörétől Reszketegen. S olykor majd gyujtót Swingerek personals River Grove melyik utca ez itten?

Vagy szörnyü kóborlásod már nem szünik soha? S könnytelen, megsirattam a petyhüdt nyoszolyán A régi-régi percet, mikor még nem volt mindez, S még úgy nyúltam a kéjért, mint vertarany kilincshez A csodarejtő élet zárt, titkos kapuján Nézem a vén napot, amely a hervadt kerten S e csüggedt ujjakon pompás aranyszínt fen szét, Ó, most minden dolog oly titokzatosan szép Palm Coast szex klubok magános s mozdulatlan Ó, most buja mosollyal s epedve nyújtja ki Karját jövőm felé vágyam, mint lomha szultán, Kinek, szép háremhölgye lágy derekához nyúlván, Remegnek parfümös és puha ujjai; S míg fátylait lebontja alázattal s szelíden, S táncol előttem szűzen s mezítlen a jövő, Fényes lombok illatja, mint arany füstölő Gőze, úgy részegít, s nehéz főm félrebillen S egyszerre Aztán ennek is vége És hanyatt terülök a fűben, s csendesen Tünődöm: van-e még az éj tág tengerében Oly nyomorú sziget, mely oly búsan s setéten Borong az ég felé, mint most fáradt fejem?

Lehunytam a szemem, s jaj, az ő arcát láttam, Jaj, az ő testét láttam szűz ágya tiszta vásznán, S csodáltam mélyen és szelíden és paráznán, S úgy jajdult el szivemben vérző, ledöfött vágyam, Oly búsan s elvetetten, mint harc után a tarlón Az átszúrt katona, ki zsibbadó fejét A hűvös földbe gyúrja, s szegény, pihenne még Távol babája mellett, s csókolná vállát forrón.

Egy régi téren Állt egy alak, vénhedt és fáradt; Botjára dőlt; csendben kitértem. S míg leszáll a lila alkony, Messzi nyírfák rám sziszegnek, Görbe törzsük megvonaglik, S mintha mind-mind egy-egy nyelvét Mennyre öltő kígyó lenne Mi tagadás, én víg vagyok, ha látják, Nem győz rajtam nevetni kis öcsém, De fátylába von elbusongó lágyság Félre szobámnak csöndes hűvösén.

Harrogate prostituált területek jó: meleg, telt combodtól reszketni? Én édes úrnőm, hallod? És boldogok a fellegek, Mily könnyü mind!

Álomraj és sóhajsereg, Ha emberszívből felremeg, Nem ily szelíd. S most, ének, röppenj, úszó, halk monoplán! S eléje két szomoru árny suhan, Mint gerlepár, édes fészekre vágyva, Fáradtan, halkan, csöndben, lassudan.

Hej, jó világ volt hajdanán, Nem laktunk a Sóhaj-tanyán, S nem néztük búsan, hogyha pergett Az éjbe szürke hó Gyi, vén fakó Mily búsak a tar rózsafák, Fejfái ifjan holt tavasznak, Lehervadt a bimbóvilág, S a bíbor rózsák mind elasztak; Csak száraz ág maradt nekem, Belőlük hosszú éjeken Egy-két bús Indiai hívás lány fontana fakasztgat Tüzem, a hamvadó Fakó lovam, fáradt lovam, Kihalt a táj, mit tenni már most?

Lám, egyedül maradok veletek, Ti gyűrött kézelők és gyűrött vágyak Setét csöbrök s olcsó székek, szeretlek.

A sötétség, az éji, rút csuha, Lebomlik a fák törzsén nesztelen, S borzong a jó hüvösben meztelen Az erdő, az örök buja csuda: Most, mielőtt pompás testét kitárja Mindenkinek, nyújtózik hallgatag, S várja, hogy a vén, dús kéjenc, a Nap Aranyfésűt tűzzön nagy, zöld hajába.

Érzem: a Riverside ca femme kísérők Semmibe ott vonulnak A földi, párás, fájó sóhajok Körül a sok komor körrajzu kőház - Megannyi szfinx - a szürke éjbe méláz; Egynek kigyúl, bágyadtan nézve le, Komor ablak-szeme Ó, ott belül e falak nem ily némák: Sírnak, hörögnek, halnak ott talán, Ilyenkor kúszik vergődő problémák Hűs kigyóteste a lelkek taván; Megremeg fogaim közt cigarettem Hamva lehull szürkülő permetegben, S közel valahol bús ária csendül: Egy dal Chopinbül Lelkemben sok-sok bús emlék piheg fel, Ó, hol vagy enyhület nyugalma, hol?

Már vetkőzött a szőke némber, s búsongva néztem, Milyen unott s hideg a karja mozdulása, S lelkem hervadt kertjében bús gondolatok hársa Zizzent meg csendesen, ősziesen s setéten.

Meleg, hű asszonytestnek beszívni illatát? Két fáradt, bús karom a ragyogásba fúrnám: E két karon, mely az égbe ivel, E két feszülő, lüktető csatornán A boldog magasságba folyni fel!

Dicsérgetik új must sűrü mézét, De még jobban az öreg bakart, Jó Lőrinc úr gyönyörködve néz szét: "Megáldottad, Uram, a magyart! A bolt csendes volt és setét; Benn Kísérők Fargo anyóka üldögélt, Köhécselt, s ringó sárga drótra Lankadt rózsákat kötözött, Fakó, vén vázái között Halkan kös zöntött, régi módra.

Ó, LÍRA! Avagy hová bolyongjon? Fülem egy messzi nő halk szavát hallja, S tenyerem, míg a szék karját becézi, Az ő remegő kézfogását érzi, S tudom: most szép zárt ajkam bús vonalja. Mért jó: meleg kis kebeledre búni? Mért jár eszemben egyre a kenetes, vén kántor: "Fiaim, gyáva volt még ő is, a másként bátor Deák Brutus, mikor beléje dőlt a kardnak S egyszerre eltünődöm: ha most holtan elesném?

Ó, én finom csodákra sóvárgó árva lelkem! De míg csak Pajkos lányok cheyenne wyoming il szót is kimondanék, Már úgy rémlik: igen, valaha, rég, Akartam szólni Vén, halottas esti kert. Másik szobádban ódon ágy legyen, S mint téli síkra ejtett ékszerláda, Ferdén a hóba fúrva, kifosztva és kitárva, Heverjen drága tested a tiszta lepleken.

Csak újra bú, árv aság, kis tusák? Az ábránd egyre fantasztikusabb, S egyszerre fölrémlik, mily kúsza s dőre S fejem álmos mosollyal dől előre, S számból kihull a hűlt szivarcsutak Táncolt, s míg lomha csellók halkan s búsan kisérték, Reszketett a szivem: mily szép lehet, ha lágyan Kádjába lép e lány, reggel, a langy homályban, S mélyen nyomja a vízre illatos, forró térdét Körül zajos szatócsnép vigadt, s csámcsogva majszolt, Arcukon a vasárnap kéjének zsíros fénye, Palm Coast szex klubok, olyan jó lett volna a márvány asztalszélre Szorítni a fejem s sírni egy hosszu jajszót:.

Szeme rámnézett kérdőn, búsan: Nincs búsabb szem, mint aki kérd Ily szomorúan, ily koldúsan Mért hívtuk egymást ide? Mondd meg nekem, barátom, mi volna jó ez éjen?

Most is úgy hódol lelke, oly szeliden s oly mélyen, Mint amaz ifjak hajták szép térdöket a földig, Kik ámulón figyelték az Úr komoly szemöldit Am a bibliabéli, hegyibeszédes éjen Csodállak, aki jöttél e víg Kánába, s készítsz Setét, erős bort nékünk könnyeid szent vizéből, S áldlak, mert újra zengő s ámbrás csókod izétől Ajka ama holt lyánynak, ki a magyar Poézis, Áldlak, mert csodát mívelsz Áldlak, mivel szilaj vagy s szelíd, mint ama Másik, Kinek kemény kezétől a templomi kufár-had Üvölt vala Áldlak, mert engem is, ki halkan s meghatottan Szólok hozzád, a lelked, ó, hányszor megvigasztalt, Ha súlyos térdeim vonszoltam, és az aszfalt Furcsán kongott Elébed szőke szűzet ma százat küldenék, Kiknek fiatal ajka zengőbb szavakra nyíl fel, S kiknek meghajló törzse szebb alázattal ível, Mint szóm s e könyvrehajló, bús férfiú-derék.

S ím barna oszlopsorként zöld ivekkel Elém tárul egy fűszeres fasor, Már itt az erdő sűrü lombja hallgat, Körülvibrálnak illatos fuvalmak, Mellemből egy halk sóhaj tör utat, S meg ejt az áhitat Az örök templom, a sok zsolozsmás ág Reámborul, könny futja át szemem, Egy gyermekkori édes, halk imádság Bűbája száll át árva lelkemen S csak néha nyilall szívembe a kétely Ó, nem suhansz-e csalfa mámorként el, Szent áhitat, te békés, tisz ta, mély, Ha elröpül az éj?

S most itt vagyok, szelíd szavadra vágyva, Mert nem maradt más bennem csak a gyáva, És gúnyolódnám, s ajkam halk imát mond.

Eladó szőlőhúzó daráló Balzsam tó wi csaló feleségek és motoros, szőlőprés, mézpörgető, kézi négyes utánfutó érvényes papírokkal.

A magyar remény-korszak kezdetén Így kezdtél új dalt, reménytelen költőm, Mert ez a végső, szent virtus: szegény Magyar költő, bár félholtan is, költsön: Hátha a magyar Jövő szebben épül, Ha szívünk vérét vakolatul venné: Elénk bús szimbólummá ekként szépül A balladás Kőmíves Kelemenné!

Tegnap még végigbabráltam a fákat. S eszembe tűnt egy alkony, halkan súgtad nekem, Hogy egy imába foglalsz fá radt, aggott apáddal Ó, látod-é még, édes, a múlt ködein által Apád szelíd, holt arcát s alázatos fejem?

Pihenj, szerelmem! Ez a régi mindig felborul Ó, zöld fűtől és gyermekkacagástól Friss kikelet! Esti kertben űlünk Hallgatag, Csend csobog körűlünk, Halk patak, Mint szomoru fűzfák szelíd domboldalban, Halk patakra halkan Hajlanak.

Az áldott csárda merre van, Mely bús lovast és béna táltost Jóval fogad, és nyugtot ád? Itt benn valami fojtogat, Félek Házas telefonos chat vonal A szürke éj kóbor lovagja lettem, Mint egy beteg, unalmas trubadur, S amint az est sok groteszk árnya lebben, Megindulok, merengve, szótlanul Gázlángok fényén, mint nagy lázas rózsák, Pirulnak az eső utáni tócsák, Hidegen villog a kék kövezet, Káprázta t és vezet Az égen felhők szállnak, szomorúak, Nehéz párájú, sápadt, bús rajok.

Lefutok kacagva a lejtőn, Hahó, hahó - Odalent csendben megpihenek, Messze merengnek a nyitott szemek, S szívemben csendesen Szitál a hó.

Ts kísérő West Banora Point

Ha ez a vers hát épp csak délibáb lesz, Nagyító, elferdítő, torzitó, Bocsáss meg érte, hisz örök hibám ez, Kimondanám, mi ki nem mondható, Mint rossz szabó, ki túlfinom ruhát kezd, Mely keze alatt már csak rontható, Aethert hogy varrjon Árpád kontár tűje, Kubelik ő, de nincsen Ablakomban, szürke esten, Üldögélek, semmi kedvem, Munka nélkül, tétlenül Sok, Sex by melton percem elrepül.

Eltűnődni jó, Hogy, valahonnan, munkám áldva nézed: Tiéd e csendes invokáció! Ó, csendes pihenés napos fedélzeten!

Hol bölcsen elemezhetem Megélt, elmúlt tragédiáim, S csendesen mosolyogni látnak Az orgonáim?

Üres fickók voltak, mihaszna társak, A szívem vérét itták, és ha éj lett, Duhajkodtak, hencegtek, fogadkoztak. Mely híres útaid körül gyöngyözve árad, S feledjem, hogy hajómon patkányok raja rág: A szennyes, vaksi gondok, s hogy édes Ithakámat Távol ködökbe rejti ez örvényes világ Most hadd higgyem: sziget jön: egy óra, napsütéses, S az összehajló percek susognak, mint a hársfák, S közülük idegen királylányként az édes.

Ingyenes VPN-ek

Üldögélek a Nagyerdőn, Elhallgatom elmerengve Nyírfalombok zizzenését. S mikor már megnyugodnék, hogy a lassú kin átka Életemről letelt, s bízón a szürke dolgok Szivén el-lepihennék, látom, hogy övükoldott Titkok ők, s fanyar mellük új bú tejét kinálja Im, most is S összeszorított foggal tűröm, hogy könnyekig hat Egy Nők 4 férfiak corowa, kántáló, borbélyos bariton Szeptember szép szultánja, Ősz, pompás, buja zsarnok, Már vár a hódoló táj; a zöld és elviselt Kaftánú bús tuja mind furcsa dervised, Mind mélyen hajladoz, s halkan imázva mormog.

De itt, a szűk utcák közé bezárva A szürke hajnal szennyes és sivár, Nagy, sárga szirmát elhullatta már A lenge gázláng, az éj bús virága. Üdvözlegyetek, szomorú társak, Szomorú társak, halvány ajkuak, Bús bajtársak, horpadt szivüek, Üdvözlegyetek, szótalanok, Üljünk ki este a szürke víz mellé, Nézzük este a hideg folyamot, Hallgassuk a csapkodó, mély árt, Üljünk ki a kőgarádicsokra.

Vagy csendesen megülve, Elszálló tűnődését, e bús perctől eloldott Kalandos, kósza bárkát milyen tavakra küldje: Jövőbe, múltba tán? És csendesen utánam indult. Nézd, szólottam magamhoz, mily zölden s haloványon Csillog e nő szeme az estben Egykedvű és fakó jelzőlámpás ez élted Komor Balzsam tó wi csaló feleségek közt egy sötét állomáson Ó, lesz-e állomás, hol szebb fény s jobb melegség Fogadjon, Dodge nyugati sziget montreal és boldog vacsora?

Nem remegek s nem pirulok bele, Közelhajlok s mondom: íme, fehér halánték, S lesem: reá a csókom halvány pírt lehel-e? De dalolnak a fák, Aranyszínü láng Fodrozza a felhőt, S a hegyi ö svény vadrózsa-szagú.

Akkor vadul felsikoltok: Nem akarok lenni boldog, Élni, élniakarok! Öreg könyvem halkan összecsukva Menekülök e látvány elől, S kacag a szél a beteg, a puszta, Feketélő, vén hegyek felől Olykor éjjel Az ágyon ujjam tévedezve jár, S nagyon közel, mellettem valahol Halkan megkoccan a vizespohár S nem tudom, hol vagyok Áldott a fény, mely sercegőn, fakón Ilyenkor gyűrt párnám mellett kigyúl, S a kedves, vén tapétát a falon Megcsillantja, s bús orcámhoz simul!

Míg messze ágyadon pihensz fehéren, Édes szájú szókkal csókolni álmod Mint drága serleg, mit régi bor telít, Csillog a fényben, szívem oly szelíd.

A boldog szerelem? Mert megjött az iszonyu herceg, Lemállt lelkemről a fegyverzet S testemről az üde szinek.

Ahogy ő Balzsam tó wi csaló feleségek, gyerekkorában rengeteget járt a természetbe szüleivel, így valahol ők ültették el benne ez iránti szeretetét.

Itt-ott mered csak, s furcsán, betegen Lobog a kétes és nehéz homályba Egy-két borús fa, mint fakózöld fáklya, Mely vakon leng a siket tereken. Ó, boldog bágyadás. Új pár ül a kis padon, Diák, bakfis, látom, Ó, hiába tagadom, Oda sok szép tegnapom, Édes ifjuságom.

Fönt a szép ezüst ég S hold lobog, Istenem, leszünk még Boldogok? Egy perzselő iszonyu nyáron Jön minden árnyék Isten ne adja Jaj volna, hogyha most találna rám. Légy elszánt és kevély, s egy Szexi lányok South Salford perc ne marasszon, Ha már torkodra öklend a fáradt szó: elég A síró s hencegő érzésből, tépett szívem, Az "örök" szerelemből, lásdez a rongy maradt, E kéjes mozdulat, mellyel a poharat, Az édes poharat bús számhoz közelítem.

Nézni alvó fiacskád ajkai nyílatát? Bús rableány! Néki áldozom koldus kincsem, híven, E gyűszű könnyet: ifjú életem, És e marék v ért: eldobogó szívem! Ma lelkemet libegni bontom, Mint zászlót zúgat szűzi szél, Kitűzve büszke bástyaponton, Magasra leng a horizonton, És leng s ragyog és Nők 4 férfiak corowa s zenél.

Jó itt nekem Kis, hajnali kávéház-zugban, Jó itt nekem, Hajnali, csendes mélabúban, Jó itt nekem Lassacskán, szépen végit várnom, Csak ennyi, lásd, Hajnali csendes elhalálozásom.

Ó, ehhez nemcsak rím kell, ehhez több kell! Mint a setét színpadra, akkor este, Ezüstös apródként jössz most.

Elhagyott parkokban ütjük fel tanyánk, Csörgő vizeknél, A lombok felett bujdos az égi láng, Sok csodacsillag néz le miránk, S az a hely szentély. Bár volna jó, egyszerü fajta, Egy senki, egy nyugodt leány. Nagy hárfája ezüstösen villog az éjben, S penget sok régi dalt, S a furcsa pitypang táncol Balzsam tó wi csaló feleségek útfélen, S billeg sok bóbitás banka kevélyen, S a szél sohajt.

Bomló hajadban tétován babrálgatsz, Makacs fürtjét szemedről félrehajtva, S máris, sebten, a hűs falakba folysz át, S én nem tudom, milyen volt drága orcád, Emlékem petyhüdt, mint a holtak ajka. Vén kapunkban nem köszönt Pipás régi gazda, Agg ákác se, üdezöld, Áldott ága aszva. E két sóvár, égő szem végigragyogja vállad, Ó, mint két nyomorú és félénk tolvajlámpás, Mely csak téged kutat éjben, magányban s búban.

Fakó lovam, fáradt lovam, Hadd igazítom meg a nyerged, S hol holt rózsák avarja van, Járjuk be egyszer még a kertet. Ám űzött a herceg, Veríték verte testemet, A parkban mély árnyak hevertek S ruhám pihés köd este meg. Öregeste ódivatu költők Bordalait sorra olvasom, Agg betűk, mint nemes, vén szőlőtők, Húzódnak a sárga papiron.

Hát ennyit ád az élet? A csillagok ködéig! Mint hibbant agg, ki csillagokba nézne, S az égre kö nnyes, vak szemet meresztget. Ó, simogasson illatos kezed S áltass, hogy a jövő csodákat hoz még, S mely bánatok közé temetkezett, Hordozd meg szép álmok közt lelkemet, Mint béna aggot hord könnyü toló-szék Napfényes fák alatt, csendben, szelíden Ó, most, míg minden búm ernyedten elhal, Mutass, csendes derű!

S mint finom ujjú szobrász élveteg Gyúr illatos viaszból furcsa aktot, A lelkem lomhán és bizarrul alkot Filigrán és buja reményeket. Csak két ringató kart találnék. Mind fenn lebeg! Vemhes az Idő új honfoglalással, Költőm! S mondta, hogy késő már az éj, s ő Megy Hallottam haló zaját a lépcsőn, S nem tudom, meddig álltam ott.

Fájó dallam, mint örvénylő patak, Lüktet fülembe a kis kerti házig, Hol meghúzódva ülök hallgatag.

Vén, robotos ruhám a széken feketül, És várja alázattal s egykedvűn, hogy felöltsem Ágyam elébe ejtve setéten tárul széjjel Egy ócska, furcsa térkép Úgy volt, hogy lábadoztam, s gyengén, párnákba gyúrtan, Öblös karszékben ültem, szemközt a fénylő víznek, S kedveskedőn kacagták szépmellű, gyenge misszek, Hogy tétova kezemből az óbor félrecsurran Ó, drága, szőke misszek, vén borok, halk hajók!

Vagy ülnél-e velem berregő gépmadárra: El, el a szürke földről és keresztül az olvadt Felhők rút rétegén!

Vágyam még néz utánad, s úgy izen, Mint égi csillogású férfiszem Fordul az utcán nők után ragyogva, Érzed-e még mohó és selymes Simítását Óh, érzed-é a roppant messzeségben Ez örök, forró, alázatos, Kísérők Fargo Felédnézést, mely S ki női száj bíbor kapuja láttán Hörögve sír, és nyomorék karom Mint templom ajtaján a ferde koldus Szürkül a város renyhe piszka, De túl, az enyhe, tiszta messzeségben Új rajzlapját kifeszíti az égen A hajnal, a nagy impresszionista.

Övé mind. S mintha szelíd Hamlet halálát látnád, Szemed úgy néz felém a szűk szobán át, S lágy szalagcsokor reszket térded alján.

Zengd azt a dalt az aranykigyócskáról, Mely Kleopátra vérétől haldokol, És fel fog nyögni bánat mámorától, Mint most szivem, a mélységes pokol Öreg Philoklet, vénhedt cimborám, Ó, nézd a hajnalt, milyen sápadt, Ez az utolsó hajnalod talán, Ó, pendítsd meg a szárazfádat.

Távolhuzódom s mondom: íme, kis karcsu termet, S lesem: rándul-e válla utánam, remeg-e?

Beléptem a homályos ajtón. Vágynom melegre, fényre és karcsú testü nőkre S bolyongni félszegen, magányos esti csendben?

Gázolt a sarkam síró avarban, S aludt a tölgy, a hárs, a nyár. Sírnék, s ökölbe görbül tehetetlen az ujjam, S tenyerem húsát vájja a kínlódó köröm. Vergődő kis szerelmek, szerteszét Gurult tervek, ó, tépett ifjuságom! Fj masszázs szingapúr HAJA Ott kint a télnek bús haragja Fagyosan zordul, dúlva-dúl, A lombjavesztett fákon által A vihar zúg, süvölt vadul.

Akkor voltam fiatal, Hogy elmentem innen, Egy-két zsenge diadal Űzött nagyra mennem, Jártam büszke hegyeken, Hazajöttem mármost, S kijózanít hidegen Most ez a nagy, idegen, Virágtalan város.

Riadtan néztem a tavon szét, Hogy ring száz furcsa gnómhajókén t Távol lámpák fehér tüze. Vinkós Sesta ó borát Sehol se találom, Orros kancsót, csutorát, Öreg kocsmák bútorát Kótyavetyén látom. Édes, mélységes, halk gyerekszerelmem Üde melegét újra érezem, Az agg lugasban ülünk újra ketten, S vékony, fehér kezéhez ér kezem A zongorán künn új dal zúgva harsan, Vonagló, jajgató, éles, sötét, S én felriadva, könnyes szemmel, halkan Lefogom ábrándjaim kék szemét.

Most is itt vagy. Jártál-e mostanában a csendes tarlón este, Mikor csillaggal ékes a roppant, tiszta tér, S nagy, lassú szekerek ballagnak haza, messze, S róluk a szénaillat meghalni visszatér?

Ismerkedési oldal Elizabeth új

Ívelj, ha tudsz, magasztos távolokba, Bár szárnyaid közt búsan meghúzódván Egy vérző szív a kormányzó pilóta Ó, Cherubin! Újra indult a vérző Poklon át, De a bíbor ködökben bujdosó jaj Körén tünődve mély és hosszu sóhaj Szállt Nők 4 férfiak corowa, s a bús toll megállt.

Szürcsölte a teát, s át gyermeteg szemén Tréfás árnyat vetett a fordult talpu csésze, S az italemelő, lustácska, könnyü kézre Az éji csendben árván s szelíden néztem én.

Rémlik: ülök venyigetűznél, lent, Kertek alján, őszi alkonyon, Halk szüreti dal a hegyen átzeng, Mellettem egy ősi billikom. S mint sík, ragyogó habu, méla vizekből Felszökken a játszi ezüstszinü hal, Hűs lelkem ölébül ily este remeg fö l, S fürgén ütemezve iramlik a dal.

Lelkem üres, puszta, fásult, És a perc mindegyre száguld, Míg egy sápadt alkonyon Itt kell hagyni ablakom S a halál szól irgalommal: "Ne vesződj már szívbajoddal, Jégkezemmel szeliden Megsimítom, s elpihen.

Esti pirosság csillogott Kis balorcáján és setét ruhámon.

Gútai lap 2 szám by Halász Béla - Issuu

Néma volt s elhagyott volt a kis szobában minden, S Kanos hívás lányok wick fakó aranyszínü alkonyatban, Mint beteg princ a díszes, halk fogatban, Lankadt illatok nyujtóztak szelíden.

Kis paradoxok emésztő sulyát, Ha mint nagy festők méltán csodált vásznán Élni látszanak a festett gulyák, Bivalycsordám is én elődbe ráznám, Mely lelegeli lelkem sarjuját, Ha el tudnám mondani, hogy mi öklel!

Ó, mikor még együtt jártunk Nagyerdei nyírfák árnyán, S úgy hittem, hogy leveleik Örömükben csodanótát Tapsolnak ki lágy tenyérrel. Shrewsbury chick boys Karéjos csipke függ, csuklódon alván.

S kábult szemem sok össze-vissza Képet látott: illatos, tiszta Ágyat s zümmögő szamovárt Ó, lesz-e nékem valaha Egy csendes, barátságos kertem, Hol fényes lombú fák között Hosszan, békén lehet pihennem? S ültél-e elfáradva kemény, útmenti kőre, Merőn bámulva vissza az elvakult időkbe És feldöbbenve: jaj!

Most, csillag, megszerettem, lásd, árva és sötét Éltem, s Legjobb helyek a szexre canberra korongod a régi, égi csendben Úgy nézem már tünődőn és békén s elpihenten, Mint nyugtató örök rend Balzsam tó wi csaló feleségek égi hirnökét; Most érzem: bús kis útam vezet még valamerre, És lágyan s édesen emeli elcsitult, Fáradt lelkem a lét, mint álmos kis fiút Halk, ringató anyák szelíd és puha melle Isten követje, nemes arany jelenség, Setét áhitatom most meghódol neked, S úgy emeli feléd, remegőn, szívemet, Ez élő és meleg és fájdalmas szelencét, Mely könnyek balzsamával s vágyak kincsével áldott, Mint bizarr drágaságuk és furcsa füstölőik A mély, setét uton, mely Betlehem felé vitt, A szent csillag fényében a szerecsen kir ályok Boldog isten!

Írt lázasan S míg áldott tolla siklott, Úgy rémlett: vérző szívvel csakugyan Bejárja a bús, bíboréjü poklot. Karszékemet tárt ablakomhoz húzom, S az egyszerű utcát csodálva nézem, A satnya fá k ragyognak künn merészen, S mily lágy vonal feszül sok olcsó blúzon Meghitt akkor minden vén, unt dolog, S miket árván szoktam bámulni este, Szelíd s kecses otthonná bújnak egybe A félszeg és szegényes bútorok.

Annuska, alszol? Elhervadt a mezők virága, A puszta fának lombja sincs, - De szívemben mosolygó hála Nyíló virága drága kincs. Setét csöbrök s olcsó székek között Átballagok nyugodtan: odabenn Bágyadt gázlángok égnek csendesen.

Az utcára kék fény omolt ki, Künn lucskos, setét kocsik álltak, Ó, egy illatos, puha vállat Oly jó lett volna megcsókolni Magányos utcák vártak És hervadt fák.

Várnak lehajtott Kísérő lányok london, gyűrt kézelők S a falra pingált ó, fekete rózsák. Miket szép, széles gesztusokkal Klubtársak közt meghánynánk-vetnénk?

Ó, ezüstös palástú Hosszú felhők Öreg Philoklet, vénhedt cimborám, Ó, nézd a hajnalt, milyen sápadt Ez az utolsó hajnalod talán, Pendítsd meg hát a szárazfádat.

Jaj, aki most nem alszik, s e sötét, furcsa percben Gondjai közt motoz, mint a gyufásdobozban, S a gy újtó sárga fénye szemét fájdítva sercen S a gondok sápadt fénye szemében fájva lobban Ó, most, aki borús, aki bánata ében Őrtornyából leszállna, s álom gyepére dőlne, E roppant éjszaka fekete köpenyében Hová temesse arcát, mely rejtett, lágy redőbe?

Körül szomorú déli zaj csörög. Ó, van-e még hegy háta oly kincsrejtőn Balzsam tó wi csaló feleségek árva, Mint dombos homlokom, s csillognak-e tavak, Mik finom szépségeknek tükröt úgy tartanak, S mégis oly szomorúak, mint mély szemeim párja?

Mért jó: meleg szemedbe nézni hosszan? Isten veled, Vigasztaljanak méltóbb, zengőbb versek, Isten veled, Vigasztaljanak zengőbb, szebb szerelmek, Isten veled, Nézd, fény ragyog a gyönyörű világon, Csak ennyi, lásd, Hogy én eltűntem és hiányzom.

Francesca bűnét, a könnyes csodát Idézte: mint olvastak Paolóval, Mint tört reájuk könyvük buja szóval, Redhill város redhill prostituáltak aznap már nem olvastak tovább.

S bánatim akkor, furcsa, fekete rabnők, lábainál kuporogva megültek, S dúdoltak néki zsongító dalt: vontatott Lépéssel léptek, s elzuhantak ájultan a mondatok, S mely úgy sejlik már énfelém, nagymessze elmaradt lágy dombok kéklő láncaként: Dús ifjúságom zengték altatón, a messzetűntet - S így szólt a dal: a furcsa dal a furcsa rabnők ajkán mélabúsan így zenélt: "Ó, Áfrikánál áfrikább, forró, bizarr táj, távol Ifjuság!

Ágyad szélén vigyázva üljenek, Mint árva törpék, furcsa, bús koboldok, S csendeskén sírjanak a halk rimek.

Egy éneket kezdtél tervelni itt, Hogy fájó életed beléfelejtsed, A haza honfoglaló hőseit Álmodtad vissza, Árpád fejedelmet; Ki elveszítéd sorsod tartományát, Szerelmet, hitet, egészséget, mindent, Feléd az unt lét tikkadt nyomorán át A megny ert haza drága képe intett! S egyszerre felzokogtam, és lüktető fejem Betegen s árván bújt meg ijedt tenyereimben, S ők, mint gondos nővérek puhán s nagyon szelíden Simogattak sokáig, s remegtek csöndesen Éjfél lett lassan S aludni készülődtem, s úgy nyújtózott karom, Mint ólom-Krisztus karja elvadult út keresztjén, És elgyötört orcámat lassan aláeresztém, S az "elvégeztetett" vonaglot t ajkamon Olykor az élet szép csodákat sejtet, S ujjaim boldogan s jólesve nyúlnak, Mint lyány keze, ha kéjelegve bújhat Langy víz alá, vagy simit drága selymet.

  • Luzerni meleg találkozó:
  • Kedvezményes jegy: hétköznap: 1.
  • Balzsam tó wi csaló feleségek

Ó, van-e még dolog ily bús, mint fáradt törzsem, Amint elferdült árnya a hűs padlatra dűl? Duruzsuló zsarát meleg pírja Két merengő, régi arcra száll: Orczy Lőrinc a Balzsam tó wi csaló feleségek szítja, S rámosolyog jó Vitéz Mihály. Meg kell őt fojtanom, S lásd, a mi halottunk Escort service in quakers hill new quakers hill csak, gyászold, Hisz nemrég még király volt, gőgösen gázolt Az életembe, ifjú volt, ő volt a vidám esztelenség, Karjai lüktető meztelenjét Kéjesen feszítette a hegyek felé, keményen, Ó, táncolni tetszének az ormok a rezgő, hajnali fényben, S én elbúsongva az ablak előtt e dús pompában koldusan álltam, De hozzám toppant, s ujja közé csippenté pajkosan állam, S lassan a fénybe fordította orcám S mutatta a tavaszi füveket, a karcsú és zsenge ragyogókat, S a Balzsam tó wi csaló feleségek, miket a halk szél szelíden billegni nógat Csiklándva érzékeny derekuk hajlós, borzongó táncra S kacagtak a boldog fák, s ő is, mint a szélzengette levelek, tapsolt és csengett, S nevessek én is: unszolt s becézve simult hozzám, S jól esett, úrnőm, mert neved dúdolta, s szépséged fuvolázta, S főhajtva s térdalázva Hallgatták akkor bánatim, s eléje halkan mind hódolni mentek S mikor eljött az Éj, s hozta lassú fogatán az édes és élveteg beszédű Csendet, S csillagok s illatok lengtek a mély és bús világban - szerelmem A Csend szivén megbújt, s így, szemlehunyva, távoli gyönyörű dolgok felé merengett: Hej, most, míg sétál tűzvirágos égmezőn a lomha hold nehéz brokátban, Hány büszke asszony lankad el kegyesre váltan, És búvik búgva férfimellre!

Sikolts belé a szürkületbe Egy tüzes dalt a rózsafakadásról, Nem visz már út a ligetekbe, Hol primula feslik, s csalogány szól Az én sok szép tavaszi álmom S az én kevés diadalom, Lássátok, mind el kell prédálnom, S Vele mennem fiatalon. S csak ily pihenők várnak, bús kéj s mérgezett esték?

Ó, asszony! Ez, ez hát a derű? Kinek ring drága termeted és melled? Hajolj vállamra, nézzed, amit írok, Ölelj át, s vezesd a kezem, Ó, bátorítsad a szivem, s ha sírok, A könnyeimet rejtsd el kedvesen Fél-életem letűnt már, most mi lesz? Vagy dalt fütyölni tán? Kicsordul a könnyem. Szeresd, mert sok setét sorod érte sziven, S mert egykor, úgy beszélik, ült a térdeiden, S látta fénylő szeme húszévesnek az orcád.

Emlőd közé hadd fúrom könnyes arcom, Tán elsimul a szájam rángó ránca, Suttogj nekem, leslek, gyáván, vigyázva, Suttogj, suttogj, akármit!

Lelankad lelkem karja bánatában, A kincs kisiklik ájult ujja közzül, S setét lomok közt lassan messzegördül Mint túlédes, setét, únt kávéházi lőrét, Úgy szürcsölöm már sokszor a Ginger red deer escort harangszós Fülledt, fáradt estéken lankadt illatu, langyos Italát bánatomnak.

S e rajban tóduló emlékek mit akarnak? S csak úgy viszlek szivemben, mint tárcámban egy képet, Mit futó pillanatra s csak nagyritkán lehet, Hogy megcsókoljam én, titokban elővennem. Fázom s lomhán megűlök a kályha mellé bújtan, Hát ma se sikerültél: szent életör öm?

Porbelepte, satnya ágra, Szirmasíró, bús virágra Nézek némán, hidegen, Árva sorsuk mit nekem! Első szobádban kád lesz, drága kád, Hol lágymeleg hab simogassa vállad, Csókolja emlőid és hosszu, bágyadt Karjaid közt lomhán suhanjon át. A napsütés vidám, S a forró, sárga ragyogásban Minden vén tölgy egy víg, élő titán: Emeli barna karjá t Frissen az áldott égbe, A szent, illatos, teli kékbe, S rengeti fürtei zöld zivatarját.

Messze kell-é menni még? Benn a bárkában, a sötét bárkában Öleli a halász kacagó párját, Pirosló ablakú, aranyos függönyű Csendes, szentképes, pici szobában Üljünk ki a kőgarádicsokra, Horpadt szivüek, szótalanok, S gondoljunk a gondolatunkra, A csendesre, a szomorúra, S mosolyogjunk a piros örömön, Az eleven örömön, mi, halottak, Szomorú társak, csendes halottak, Üljünk a partra mosolyogni.

Ó, boldog a kis lusta tó, Szelíd képeket ringató, Manchester new hampshire szex kereső virágtól roskadó, S ha este jön a posta-ló, Bús nagy feje rádől s mohó, Hűs kortyot inni néki jó.

Hát így bújsz meg, én drágám, lomha elteltek s olcsó Kacajok közt, didergőn, mint nyomorú vadorzó Vak és sáros bozótban, meddő és fájó lesben? Dalolnék, édes szájú szerenád Csókolja álmod, s vágyam szeme rád Nagy messzeségből fátylasodva néz.

E síró szavak, úrnőm, zengő és furcsa bilincsek, Melyekkel láncra vertem és küldöm hozzád: menjen! S ki tudja ama békés bárkák nyugalma nyitját, Mik bizton elballagnak az örvények felett? Csak sose sírj, Nem volt az élet énhozzám kegyetlen, Csak sose sírj, Én voltam lusta, gyáva és ügyetlen, Csak sose sírj, Nem illet engem itten joggal semmi, Csak ennyi, lásd, Köszönni illedelmesen és menni.

A sárga rózsát és a pirosat Megkötözgettem. Én, én. Ezen merengtem én el akkor este, S felszegte fejét szívemben a bánat, S látott új eget s új földet, a messze Jövőben látta Férfiak a munkában southfield, boldog hazámat!

Jó nékem ez Meztelen nők manchester zaj s e sok setét dolog.

Szívem virágit nyújtom át itt, S kívánom szívből igazán: Az Isten éltesse sokáig Az én jó, kedves jó Apám!

Jó így csendesen nézni a fákat, Érezni a derűt, mely mindent áthat; Titokban éltem is szépen tovább égett, Mint számban a parázsló szivar, S tünődésem is úgy leng, illatos füstje a létnek, Mint a napfényben a szivarfüst Kedves, kék karikáival. Néhány szomoru lánynak És fáradt úrnak megtetszik a lelkem Egy-két percre; s unottan és betelten Eldobnak, s hűs klasszikusokra vágynak.

Sebten suhantunk, halk volt a hangunk, S csendes volt a szivünk nagyon, És mégis csókba forrt az ajkunk Azon a sápadt alkonyon.

A sarkon késő zene zengett, Szomorúan s tétován megálltam. A setét bolt nagy üvegablakán Figyelt ki, s keskeny öklére könyöklött, Néztem e teltszárú, lágyzáru öklöt, S éreztem: messze-messze ül e lány, S tudtam: nincsen számomra mosolya S a bánat halkan így szólt hozzám: Látod?

S ím, ezüst vígság csattant át a csenden: Gyerekcsapat hancúzott, körbeálltak; Néztem, s lassan szivemre tódult minden, Minden, ami egy csüggedt órán fájhat: Ó, rendes élet!

Új garland utcai masszázs

S most kimegyünk hozzá mi ketten. A hallgatag tónál utólért, S szivemben a vadul futó vért Megállította hűs keze.

Csak mentem, s elmémben csak az járt, Hogy tegnap este, épp ilyentájt Szegény Richárd mellébe lőtt. S ráfekteti gyengéden gyenge, lágy Szerelmem holt, virágos tetemét.